Kodály Zoltán zenepedagógiai koncepciója

Kodály Zoltán zenei nevelési koncepciója ma a magyar zenei köznevelés alapját jelenti, jelentõs szerepe van a szakoktatásban is. Ezek az alapelvek fokozatosan alakultak ki, fogalmazódtak meg és mentek át a gyakorlatba, azután, hogy a zeneszerzõ figyelme 1925 táján a zenepedagógia felé fordult. Elgondolásait legjobban az írásaiból vett idézetekkel összegezhetjük.

"A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal. Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be."
(Mire való a zenei önképzõkör, 1944)

"A zene múlhatatlan része az egész emberi mûveltségnek... így hát magától értetõdõ volt, hogy a zenét be kell kapcsolni az iskolai tárgyak közé."
(Beszéd a dunapataji mûvelõdési ház avatásán, 1966)

"Az általános iskola célja: a teljes embert megalapozni. Zene nélkül nincs teljes ember... Jó mérnök, vegyész stb. lehet valaki, ha tizenöt éves koráig rá sem gondol. De zeneértõ nem lehet, ha hatéves korában (s játékosan még elõbb) nem kezdik rendszeresen nyitogatni-gyakorolni a fülét... A zene ügye az általános iskolában nem is a zene ügye elsõsorban. Közönségnevelés=közösségnevelés."
"...a zeneképzést tulajdonképpen már az óvodában kell elindítani, hogy a gyermek a zene alapelemeit korán idegezze be, mert a zenei hallásra való nevelés csak ezzel a korán meginduló alapos munkával válhat eredményessé."
(Nyilatkozat a "Fiatalok" címû lapban, 1941)

"A gyermek ne fogalmakat, definíciókat gyûjtsön, hanem zenekincset. Annak számbavételére, rendezõ áttekintésére ráér késõbb."
(Bicinia Hungarica, I. Utószó, 1937)

"Mit kellene tenni? Az iskolában úgy tanítani az éneket és zenét, hogy ne gyötrelem, hanem gyönyörûség legyen a tanulónak, s egész életére beleoltsa a nemesebb zene szomját... Sokszor egyetlen élmény egész életére megnyitja a fiatal lelket a zenének. Ezt az élményt nem lehet a véletlenre bízni: ezt megszerezni az iskola kötelessége."
(Gyermekkarok, 1929)

"Zeneértõvé... csak aktív zenei tevékenység tehet, puszta zenehallgatás magában nem elég."
(333 olvasógyakorlat - Utószó az új kiadáshoz, 1961)

"Ha egy szóval akarnók jellemezni e nevelés lényegét, az a szó nem lehetne más, mint: ének... Mechanizálódó korunk olyan úton halad, melynek végén az ember géppé válik. Ettõl csak az ének szelleme véd meg."
(Zenei nevelés Magyarországon, 1966)

"Mi tehát a teendõ? Mennél nagyobb tömegeket közvetlen érintkezésbe hozni igazi, értékes zenével. Mi ennek ma a legjárhatóbb útja? A karéneklés."
(Vidéki város zeneélete, 1937)

"Az iskolákban majd akkor lesz jó zenetanítás, ha elõbb jó tanárokat nevelünk... kevés az olyan tanár, aki a hallást és az általános zenei mûveltséget fejlesztené... jó irodalom is szükséges, amely a gyermekeknek és a hallásgyakorlásban kezdõknek hozzáférhetõ."
(A komoly zene népszerûsítése. Elõadás New Yorkban, 1946)

"...csakis mûvészi érték való a gyermeknek!"
(Gyermekkarok, 1929)

"Minden népnek van egy sereg népdala, amely oktatásra kiváltképpen alkalmas. Ezeket jól kiválogatva, a népdal lesz a legmegfelelõbb tananyag, hogy rajta a gyermekeknek az egyes zenei elemeket bemutassuk és tudatosítsuk ezeket... Mielõtt más népeket akarunk megérteni, magunkat kell megértenünk. Semmi sem alkalmasabb erre, mint a népdal. És az idegen országok népdalainak megismerése a legjobb út az idegen népek megismeréséhez. Mindezen fáradozások végcélja abban áll, hogy a tanulókkal megismertessük és megszerettessük a múlt, a jelen és a jövõ klasszikusait."
(A népdal szerepe a zenei nevelésben, 1966)

"...erre az alapra épülhet olyan zenei mûveltség, mely nemzeti, de lelket tár minden nép nagy alkotásainak. Értékmérõt is kap a népdallal, aki e századok csiszolta tökéletességhez méri, amit hall: nem tévesztik meg többé hamis bálványok..."
(Elõszó a "Százszorszép - 100 magyar népdal"-hoz, 1957)

"...az orális, szájhagyománykultúra ideje lejárt... Zenekultúra ma már írás-olvasás nélkül csakúgy nem lehet, mint irodalmi kultúra."
(A zenei írás-olvasás módszertana - elõszó Szõnyi Erzsébet könyvéhez, 1954)

"Mindenkinek hozzáférhetõ a zene megismerésének útja: a zenei írás-olvasás. Ennek birtokában mindenki részese lehet nagy zenei élményeknek."
(Mire való a zenei önképzõkör, 1944)

"...a szolmizálás... gyorsabban visz a folyékony kottaolvasásra. Természetesen csak a relatív szolmizálás, mert itt a hang nevének kiejtésével meghatároztuk szerepét a tonalitásban."
(Bicinia Hungarica, I. Utószó., 1937)

"A ritmust... sokkal elõbb és sokkal behatóbban kellene gyakorolni, mint azt manapság szokás, éspedig szintén két szólamban. S ha majd az óvoda is kiveszi részét a ritmusképzésbõl, nem lesz többé illúzió a kottaolvasás az elemiben."
A kétszólamú éneknek "alig felbecsülhetõ a fejlesztõ értéke minden irányban, nemcsak a polifon hallás, hanem az egyszólamú ének tisztasága szempontjából is."
(Énekeljünk tisztán!, 1941)

"Többszólamú éneklés, s vele párhuzamosan fejlõdõ halló- és felfogóképesség olyanok számára is megnyitja a világirodalom remekeit, akik semmiféle hangszeren nem játszanak. S a mûvek csak akkor tölthetik be létük célját, ha milliók lelkében keltenek visszhangot."
(Tizenöt kétszólamú énekgyakorlat, 1941)

"...rögtönözne minden épkézláb gyermek, ha hagynák... de nem lehet magára hagyni zenei világképe kialakításában."
(Gyermekkarok, 1929 - Zene az óvodában, 1941)

"A néptáncoknak helyet kell juttatni az iskolai testnevelésben... A zene és testmozgás õsi kapcsolatai a civilizációban erõsen meglazultak. Ha most magasabb síkon megpróbáljuk helyreállítani, ahol lehet: nem visszafelé megyünk az õsállapot felé, hanem elõre a civilizációból a kultúra felé."
(Magyar testnevelés, 1943)

"Akit elõbb énekre tanítunk, csak azután hangszerre: hamarabb megfogja a meloszát minden zenének... Az énekkel olvasókészséget szerez a növendék, ezzel könnyebben hozzáfér a nagy szellemek alkotásaihoz, rövidebb idõ alatt több mûvet ismerhet meg, mintha csak fáradságosan silabizál."
(Beszéd a Zenemûvészeti Fõiskola 1946-47. évi tanévnyitó ünnepségén, 1946)

"...folytonos gyakorlást kívánó tárgynál évi 20-25 találkozás a tanulókkal értéktelen. Naponta 10 perc többet érne, mint heti egy óra: napi 15 perc pedig a heti 2 óránál is többet."
(Igaz, hogy nem engedik énekelni a gyerekeket, 1956)

"... a jó zenész kellékeit négy pontban foglalhatjuk össze:
1. kimûvelt hallás,
2. kimûvelt értelem,
3. kimûvelt szív,
4. kimûvelt kéz.
Mind a négynek párhuzamosan kell fejlõdnie, állandó egyensúlyban. Mihelyt egyik elmarad vagy elõreszalad, baj van. ... Az elsõ két pontra a szolfézs és a vele kapcsolt, összefonódott összhangzattan és formatan tanít. Szükséges kiegészítés: mennél sokoldalúbb gyakorlati zenei tevékenység: kamarazene, karéneklés nélkül senkibõl sem lesz jó zenész."
(Ki a jó zenész?, 1953)