A MUNKASMOZGALOM IRANYZATAI

  A bérmunkások osztályának kialakulása:

    Az ipari forradalom kibontakozásának egyik föltétele a városi népesség

    földuzzadása volt. A gabonaárak csökkenése és a gyapjúárak növekedése ar-

    ra ösztönözték a nagybirtokosokat, hogy a szántókat legelôkké alakítsák,

    a közös földek egy részét elkerítsék, kisbérlôiktôl megszabaduljanak.

    A városi olcsó tömegcikkek tönkretették a falusi kézmuipart. Késôbb meg-

    jelentek a mezôgazdasági gépek. A megélhetés nélkül maradt emberek az új

    ipari központokba vándoroltak, és bérmunkások lettek.

  A munkások kiszolgáltatottsága:

    Az új ipari központokban azonban nem mindenki talált munkát. A polgári

    átalakulás eltakarította az útból a szabad vállalkozás, a szabad alku a-

    kadályait. Ha nem volt megrendelés, a munkás azonnal az utcára került. Ha

    munkáját a felesége vagy gyerekei is el tudták végezni, akkor alacsonyabb

    fizetésért ôket alkalmazták. A munkabérek a létminimum alatt maradtak.

    Angliában például a szabadságjogok védelmében a XVIII-XIX. század fordu-

    lóján mind a munkások, mind a vállalkozók szervezetbe tömörülését tör-

    vényben tiltották meg.

  Jótékonyság és utópia:

    Az ipari forradalom metropoliszaiban egymás mellett tárultak fel a hihe-

    tetlen gazdagság és a kirívó nyomor példái. A gazdaságot az egész társa-

    dalom termelte. A nyomor éppúgy megfosztotta az egyént emberi méltóságá-

    tól, mint a törvény elôtti egyenlôség vagy a személyes szabadság hiánya.

    Robert Owen fölismerte, hogy a jótékonyság önmagában kevés a társadalmi

    bajok orvoslására. Az életkörülményeiket véglegesen meg kell változtatni.

    Elképzelései szerint olyan termelôeszközöket kell létrehozni, ahol min-

    denki birtokos és munkás. Hasonlóan vélekedett a francia Saint-Simon, a-

    kinek tanítványai késôbb vallási szektát alapítottak, és az ugyancsak

    francia Fourier is.

  Érdekérvényesítés a parlamenti demokrácia viszonyai között:

    A polgári állam erôsebb volt, mert független tulajdonosok rétegei álltak

    mellette. A gazdag vállalkozókon és pénztulajdonosokon kívül Angliában,

    Belgiumban és Franciaországban is nagylétszámú középosztály létezett.

    A képzettebb munkások tudtak írni és olvasni. Fölismerték, hogy milyen

    erô rejlik a szervezettségben. Önmuvelô és önsegélyezô egyleteket, vala-

    mint szakmai érdekképviseleti szerevezeteket, szakszervezeteket alakítot-

    tak.

    A munkásszervezetek éltek az angol parlamentarizmusban rejlô lehetôségek-

    kel. Küzdelmet indítottak a szavazati jog megszerzéséért. 1836-ban önálló

    alkotmányjavaslattal, charter-rel léptek föl. A kibontakozó tömegmozgal-

    mat chartizmusnak nevezték.

    A chartizmus nagy elôrelépés volt a modern demokrácia kialakulásának tör-

    ténetében. A munkások politikai tapasztalatokat szereztek a parlamentáris

    intézmények muködésérôl. A negyvenes években Angliában gyári törvények

    születtek. Megtiltották például a nôk és a 10 évnél fiatalabb fiúk föld

    alatti foglalkoztatását. Korlátozták a nôk és a fiatalkorúak munkaidejét

    is.

  A forradalmi munkásmozgalom kezdetei:

    A legerôsebb forradalmi hagyományokkal Franciaország rendelkezett. A tár-

    sadalmi igazságosság megvalósítását célul kituzô szocialisták a munkáso-

    kat forradalomra hívták föl.

  A forradalmi munkásmozgalom kezdetei:

    Auguste Blanqui (1805-1881) a teljes politikai és vagyoni egyenlôséget

    tuzte ki célul. A diktatúrát sem ellenezte.

    Louis Blans (1811-1882) elsôként hírdette meg a munkához való jogot, és

    követelte, hogy az állam gondoskodjon a munkanélküliek foglalkoztatásá-

    ról. Az 1848. februári forradalom Louis Blanc több elgondolását megvaló-

    sította.

    Proudhon (1809-1865) a tôkét lopásnak minôsítette, és a kistermelôk tár-

    sadalmáért lelkesedett. Tagadta, hogy az igazságos csere megvalósításához

    erôszakra vagy állami intézményre lenne szükség. Az anarchisták elôfutá-

    ra volt Proudhon.

    A forradalmi munkásmozgalom kialakulására és fejlôdésére a legnagyobb ha-

    tást Karl Marx (1818-1883) és Friedrich Engels (1820-1895) gyakorolta.

    Marx a Rajna-vidéken született. Egyetemi tanulmányait Berlinben végezte,

    doktori értekezését filozófiából írta. Magáévá tette Hegel dialektikáját,

    mely szerint a világ az ellentmondások harca (tézis-antitézis-szintézis)

    útján halad a beteljesülés felé. Marx szerint az eszmék függnek azoktól a

    viszonyoktól, amelyek az emberek között a termelés során kialakulnak.

    Marx a tagadás tagadásának menetét az egymást követô történelmi korokra

    alkalmazta. A történelmet osztályharcok történetének minôsítette. Marx

    utolsó nagy ellentmondása: a munka és a tôke harcának eredményeként a ka-

    pitalizmus pusztulásával megvalósul az osztály nélküli társadalom.

    Szerinte a társadalom a végtelenségig leegyszerusödik. Marx célul tuzte

    ki az államhatalom meghódítását. Marx Engels közremuködésével nézeteit a

    Kommunista Kiáltványban tette közzé.

  Munkásmozgalom az 1848-as forradalom után:

    Az 1848-as forradalom után a szocialista mozgalmak vezetôi börtönbe ke-

    rültek vagy emigrációba kényszerültek. Másrészt új gazdasági fellendülés

    következett. Az ipari forradalom során most volt elôször, hogy könnyu

    volt munkát találni. A szakszervezeteket és a sztrájkokat Európa-szerte

    tiltották, de a segélyegyleteket és a szövetkezés különféle formáit a

    kormányok támogatták.

  Programok és szervezetek:

    Franciaországban Proudhon a gyárakat kicsiny, egymással szövetkezô muhe-

    lyekkel kívánta helyettesíteni. Ezzel egyetértettek az önálló kézmuvesek

    és a szakképzett munkások. Proudhon az anarchistáknak is elôfutára.

    Bakunyin az anarchisták másik prófétája. "A rombolás vágya egyúttal te-

    remtô, alkotó vágy" - hírdette. Számottevô sikereket ért el Francia-Svájc-

    ban, Olaszországban és Spanyolországban.

    Angliában a chartista rendszer megszunt. Tovább fejlôdtek azonban a szak-

    szervezetek. 1857-ben a gyors ütemben fejlôdô világgazdaságot válság ráz-

    ta meg. Hatására Európában sztrájkok robbantak ki, a munkásszervezetek

    létszáma valamelyest nôtt. Megalakult az angol szakszervezetek londoni

    tanácsa.

    Marx fômuve a Tôke elsô kötete 1867-ben jelent meg. Egyik nagy hatású té-

    tele az ún. értéktöbblet-elmélet. Az értéktöbblet-elmélet szerint a pro-

    fit a munkás ki nem fizetett bérébôl származik.

    Németországban ferdinánd Lassalle 1863-ban létrehozta az Altalános Német

    Munkásegyletet. A Német Munkásegylet inkább radikális demokrata volt,

    mint szocialista: legfôbb programja az általános választójog kivívása.

    Lassalle az általános osztályfölöttinek tekintette, támogatta a német

    egység megvalósítását, és Bismarckot akarta meggyôzni arról, hogy Porosz-

    országot alakítsák szociális népkirálysággá. Lassalle elnyerte Bismarck

    rokonszenvét. Lassalle halála után Bismarck elôször az Észak-Német Szö-

    vetségben, majd a Német Császárságban bevezette az általános választójo-

    got.

  Az I. Internacionálé megalakítása:

    Valamennyi munkásszervezet minden lehetséges politikai eszközzel föllé-

    pett az általános választójog mellett. A hatvanas évek nagy kampányainak

    légkörében alakult meg Londonban 1864-ben a Nemzetközi Munkásszövetség

    (Internacionálé). Az Alapító Üzenetet és a Szervezeti Szabályzatot úgy

    fogalmazták meg, hogy a brit szakszervezetiek, polgári radikálisok, a-

    narchisták és baloldali szocialisták számára is elfogadható legyen.

    Marx kemény ideológiai csatározásokat folytatott az Internacionálé kü-

    lönbözô irányzataival. Az ideológiai harcok tönkre is tették a szerveze-

    tet. Marx megvált az Internacionálétól, és székhelyét áthelyezte New

    Yorkba (1872-ben).

  A párizsi kommün:

    A köztársaság konszolidálására törekedô Thiers (tjer)-kormány elrendelte

    a párizsi nemzetôrség lefegyverzését. A nemzetôrség ellenállt, a katona-

    ság egy része megingott. Most éledtek újra föl az 1792-93-as év patrióta

    jakobinus hagyományai.

    1872. március 28-án a megválasztott kommün (párizsi községtanács) átvette

    a hatalmat. A kommün egyszerre volt törvényhozó és végrehajtó hatalom.

    A párizsi kommün vezetésével Franciaországot községtanácsok szövetségévé

    akarták alakítani. Számos szociális intézkedéseket hoztak, az elhagyott

    üzemeket a munkások szövetkezeteinek adták át, és ingyenesnek nyilvání-

    tották a népoktatást.

    A kommün közben egyre szélsôségesebb irányba tolódott. Amikor május 31-én

    a csapatok betörtek Párizsba, a kommünárok a túszként fogva tartott pári-

    zsi érseket más papokkal együtt agyonlôtték, a középületeket fölgyújtot-

    ták.

    A kormánycsapatok az elfogott ellenállók nagyobb részét agyonlôtték. Tíz-

    ezer embert a gyarmatokra deportáltak. A nemzeti vereség és a polgárhábo-

    rús ütközet ellenére Franciaországban, Európa nagy kiterjedésu respubli-